Bach virágterápia

Állapotfelmérő beszélgetéshez, és keverék összeállításához időpont kérése: 06/70-515-42-87

Mi a Bach virágterápia?

DR. EDWARD BACH /1886-1936/
„A GYÓGYSZER BENNÜNK VAN”

ONKOLÓGUS, HOMEOPATA ORVOS, KUTATÓ ORVOS

Állapotfelmérő beszélgetéshez, és keverék összeállításához időpont kérése: 06/70-515-42-87

Az 1920-as években általa kidolgozott rendszer egyszerű segítséget adhat olyan esetekben, amikor a lelki állapot javítása a cél, és az esetleges testi tünetek ennek eredményeképpen enyhülhetnek, vagy megszűnhetnek.

Dr Bach rendszerében könnyen elérhető, egyszerű növényeket választott. Forradalmian új technológiával állította elő szereit. A virágokat egy forrásvizes tálkára helyezte, és napoztatta 3 órán keresztül. (Prof. Masaru Emoto japán vízkutató 20. század végi kísérleteinek köszönhetően ma már értjük, hogy ez az eljárás megváltoztatta a vízkristályok szerkezetét, és ez hat a szervezetünk működésére.) Ezután a vizet leszűrte, és brandyvel tartósította. Később felfedezett egy másik eljárást is, a forralásos módszert. Így tudta a koratavasszal virágzó fák virágait is felhasználni.

A kapott esszenciákat kis üvegben tároljuk, és szükség esetén pár cseppet használunk belőle a keverékek készítéséhez. A szereket nyel alá cseppentve addig szedjük, amíg a kívánt belső egyensúly helyre nem áll.

Nagyon egyszerű, nagyon hatékony módszer a belső egyensúly helyreállításához.

Állapotfelmérő beszélgetéshez, és keverék összeállításához időpont kérése: 06/70-515-42-87

1. Apróbojtorján

AZ ŐSZINTESÉG VIRÁGA

A látszatharmóniától – a belső békéig

„Joviális, örömteli és humoros emberek számára, akik szeretik a nyugalmat, és szenvednek vita vagy veszekedés esetén, és hogy meneküljenek, inkább sokat engednek. Általában problémáik vannak, sokat szenvednek, nincs nyugalmuk és fizikailag, szellemileg zaklatottak, de mindezt elrejtik a humoruk, tréfálkozásuk mögé, így mindenki jó barátnak ismeri őket. Gyakran használnak alkoholt vagy kábítószert/gyógyszert mértéktelenül, hogy ösztökéljék magukat, hogy mosolyogva tudják elviselni a kínjaikat.”

2. Rezgőnyár

A SEJTELEM VIRÁGA

A sötét előérzettől – a tudatos érzékenységig

„Sejtelmes és ismeretlen félelemre, amit nem lehet leírni, aminek az okát nem lehet megmagyarázni. A beteg retteg egy borzalmas dologtól, ami szerinte bekövetkezhet, és mégse tudja leírni, hogy mitől. Ezek a sejtelmes, megmagyarázhatatlan félelmek felbukkanhatnak éjjel és nappal is. A szenvedők gyakran félnek másoknak beszélni rettegésükről.”

3. Bükk

A TOLERANCIA VIRÁGA

A megértés nélküli kritizálástól – a megértésig

„Azok számára, akik szükségét érzik, hogy a körülöttük lévőkben még több jót és szépet találhassanak. Annak ellenére, hogy sok rosszat látnak meg, azt is akarják, hogy a többiek képesek legyenek a jó növelésére magukban. Így tehát nekik maguknak arra van szükségük, hogy toleránsabbak, engedékenyebbek és megértőbbek legyenek mindenkivel és mindennel szemben, amiért azok a saját, külön útjukat járják a végső tökéletességükön dolgozva.”

4. Kisezerjófű

A SZOLGÁLAT VIRÁGA

A passzív szolgálástól – az aktív szolgálásig

„Azoknak a segítőkész, udvarias, csendes embereknek, akik nem nyugszanak, izgatottak, hogy segíthessenek másoknak. Igyekezetükben túlerőltetik magukat. Mindez oda vezet, hogy inkább válnak szolgává, mint önzetlen segítővé. Jó természetüknek köszönhetően többet tesznek, mint amennyire képesek lennének, így figyelmen kívül hagyják saját életcéljaikat, saját vágyaikat.”

5. Kékgyökér

AZ INTUÍCIÓ VIRÁGA

A gyenge ítélőképességtől – a belső bizonyosságig

„ Azok számára, akik híján vannak a kellő önbizalomnak, hogy saját döntést hozzanak. Folyamatosan mások tanácsát kérik, és gyakran félrevezethetőek.”

6. Cseresznyeszilva

A HIGGADTSÁG VIRÁGA

A túlfeszítettségtől – az ellazulásig

„Félelem az elme összeroppanásától, az őrülettől, az értelem elvesztésétől. Félelem olyan borzalmas tettől, amit nem akar a beteg, és amiről tudja, hogy ártalmas, mégis úgy érzi, nem tudja elkerülni, hogy megtegye azt.”

7. Vadgesztenye rügy

A TANULÁS VIRÁGA

A könnyelműségtől – a tapasztalatig

„Azoknak, akik nehezen élnek a tapasztalatszerzés lehetőségével, akiknek több időre van szükségük, hogy megtanulják a mindennapi élet leckéit. Míg másoknak elég egy lecke is, addig számukra több, akár néhány alkalom is szükséges, amíg a tanulságot levonják. Ezért – bánatukra – különböző szituációkban ugyanazt a hibát követik el, amíg másnak egy is elegendő lenne, vagy mások hibáiból tanulva elkerülhetnék a saját hibás lépéseiket.”

8. Katángkóró

AZ ANYASÁG VIRÁGA

A követelőző szeretettől – az önzetlen szeretetig

„Azok számára, akik rendkívül törődőek másokkal, hajlamosak túlságosan is gondoskodni a gyerekekről, rokonokról, barátokról, mindig találva valamit, amit helyre kell tenniük. Amit rossznak gondolnak, azt folyamatosan javítják, és mindezt élvezik is. Arra vágynak, hogy akiről gondoskodnak, az a közelükben legyen.”

9. Iszalag

A REALITÁS VIRÁGA

A realitástól való menekülés helyett – a realitás alakításáig

„Akik álmodozóak, bágyadtak, nem teljesen éberek, nem érdeklődnek az élet iránt. Csendesek, és nem elégedettek a jelen életükkel, inkább a jövőben élnek, egy boldogabb idő reményében, amikor az álmaik valóra válnak. Betegen nem, vagy alig tesznek valamit a gyógyulásuk érdekében, egyes esetekben akár a halált is várhatják, remélve, hogy jobb lesz akkor, vagy talán hogy újra találkozhatnak azzal, akit szerettek, de elveszítettek.”

10. Vadalma

A MEGTISZTULÁS VIRÁGA

A kényszeres rendszeretettől – a belső rendig

„Ez a tisztítás szere. Azoknak, akik úgy érzik, valami nem elég tiszta velük kapcsolatban. Ez gyakran nyilvánvaló semmiség, máskor viszont egy komolyabb fertőzést is figyelmen kívül hagynak, mert ők valami aprósággal foglalkoznak. Mindkét típus esetében izgatottan és türelmetlenül meg akarnak szabadulni az elméjükben legnagyobb problémát jelentő valamitől, aminek kezelése elengedhetetlen számukra. Elcsüggednek, ha a kezelés sikertelen. Megtisztító szerként a vadalma a sebeket is tisztítja, ha okuk van azt feltételezni, hogy valamilyen mérgezés történt, amitől meg kell szabadulni.”

11. Szilfa

A FELELŐSSÉG VIRÁGA

Az önértékelési válságtól – a magunkba vetett bizalomig

„Azok számára, akik jól teljesítenek, a saját életútjukat járják, és azt remélik, hogy valami fontosat tesznek, ami gyakran az egész emberiség számára hasznot hoz. Mindeközben depressziós időszakok jelenhetnek meg, amikor azt érzik, hogy amit tesznek, az olyan nehéz, hogy az emberi erő ahhoz kevés.”

12. Tárnics

A HIT VIRÁGA

A kétségektől – a bizalomig

„ Azok számára, akik könnyen elbátortalanodnak, hitüket veszítik. Lehet, hogy gyorsan gyógyulnak, jól haladnak előre az életükben, de egy kis késlekedés, egy apró akadály felmerülése kétségbe ejti őket, és hamarosan elcsüggednek.”

13. Sülzanót

A REMÉNY VIRÁGA

A feladástól – a kezdeményezésig

„ Azok számára, akik hatalmas reménytelenség állapotában vannak, akik már feladták a hitet, hogy bármit is lehetne tenni értük. Mások nyomására, vagy hogy másoknak kedvezzenek, akár több gyógymódot is kipróbálnak egyszerre, csak hogy bizonyítsák a körülöttük lévőknek, hogy számukra már alig van remény.”

14. Hangafű

AZ IDENTITÁS VIRÁGA

A segítségre szoruló kisgyermektől – a megértő felnőttig

„ Azoknak, akik állandóan társaságot keresnek, mivel szükségét érzik, hogy megosszák valakivel a dolgaikat, gondolataikat, bárki legyen is az illető. Igen boldogtalanok, amikor egyedül kell lenniük, még ha csak kevés időre is.”

15. Magyal

A SZÍVET MEGNYITÓ VIRÁG

A keményszívűségtől – a nemesszívűségig

„Azoknak, akikre időnként a féltékenység, az irigység, a bosszú, a gyanakvás és hasonló gondolatok törnek. Akiknél megjelennek a zaklatás különböző formái. Sokat szenvedhetnek lényük mélyén, gyakran anélkül, hogy határozott okuk lenne a boldogtalanságra.”

16. Jerikói lonc

A MÚLT VIRÁGA

A múltból – a jelenbe

„ Azok számára, akik inkább a múltban élnek: boldogabb időkben, vagy egy elvesztett barát közös emlékeiben, vagy már elveszített és meg nem valósult álmaikra, ambícióikra emlékezve. A jövőtől már nem várnak olyan boldogságot, mint amiben részük volt egykoron.”

17. Gyertyán

A RUGALMASSÁG VIRÁGA

A lelki ernyedtségtől – a szellemi frissességig

„ Azoknak, akik úgy érzik, kevés a szellemi vagy fizikai erejük, hogy elviseljék az életük mindennapi terheit; a napi teendőiket túl soknak érzik annak ellenére, hogy általában képesek elvégezni napi dolgaikat. Azt hiszik, hogy testük vagy szellemük erősítésre szorul munkájuk sikeres elvégzéséhez.”

18. Nebáncsvirág

AZ IDŐ VIRÁGA

A türelmetlenségtől – a türelemig

„ Azoknak, akik úgy érzik, kevés a szellemi vagy fizikai erejük, hogy elviseljék az életük mindennapi terheit; a napi teendőiket túl soknak érzik annak ellenére, hogy általában képesek elvégezni napi dolgaikat. Azt hiszik, hogy testük vagy szellemük erősítésre szorul munkájuk sikeres elvégzéséhez.”

19. Vörösfenyő

AZ ÖNBIZALOM VIRÁGA

Az önkorlátozástól – a kibontakozásig

„ Azoknak, akik nem érzik magukat olyan jónak, ügyesnek, mint amilyenek mások, akik bukásra számítanak, akik azt hiszik, soha nem lesznek sikeresek, és a sikerük érdekében nem mernek tenni semmit, vagy alig próbálkoznak tenni valamit”

20. Bohócvirág

A BÁTORSÁG VIRÁGA

A világtól való félelemtől – a világba vetett bizalomig

„A megmagyarázható, leírható dolgoktól való félelemre, például betegségtől, fájdalomtól, szegénységtől, sötéttől, egyedülléttől, szerencsétlenségtől való félelemre. A mindennapi élet félelmeire. Az ilyen típusú emberek titkolják, csendesen viselik félelmeiket, melyekről nem szívesen beszélnek másoknak. ”

21. Vadrepce

A FÉNY VIRÁGA

A lelki fájdalomtól – a lelki erőig

„Azoknak, akik hajlamosak időnként komorrá válni vagy kétségbe esni, mintha egy zord sötét felhő árnyékolná el tőlük a napfényt és az örömöt. Ezeket a pillanatokat lehetetlenség megmagyarázni, vagy a pontos okát meghatározni. Ilyen esetekben szinte lehetetlen a boldogság és örömteliség az ember életében. ”

22. Tölgy

A KITARTÁS VIRÁGA

A kötelességteljesítő harcostól – a békés katonáig

Azoknak, akik keményen küzdenek azért, hogy jobban legyenek, vagy azért, hogy elvégezzék mindennapi teendőiket. Egymás után próbálkoznak újabb és újabb dologgal, még ha a helyzetük reménytelennek tűnik is. Tovább harcolnak. Elveszítik örömüket, ha betegség gátolja őket feladatuk teljesítésében, vagy mások segítésében. Bátor emberek, óriási kihívásokkal is szembeszállnak anélkül, hogy elveszítenék reményüket vagy erejük csökkenne. ”

23. Olajfa

A MEGÚJHODÁS VIRÁGA

A kimerüléstől – az erőforrásig

„ Azok számára, akik mentálisan vagy fizikailag meggyötörtek, szenvedtek és annyira kimerültek, kifáradtak, hogy úgy érzik, nincs több erejük. Mindennapi életük olyan nehéz számukra, hogy nem lelik benne örömüket. ”

24. Erdei fenyő

AZ ÖNELFOGADÁS VIRÁGA

Az önleértékeléstől – az önbecsülésig

Azoknak, akik saját magukat hibáztatják. Ha sikeresek, még akkor is azt gondolják, jobban teljesíthettek volna, többet tehettek volna, és soha nem elégedettek az erőfeszítéseikkel vagy az elért eredményeikkel. Keményen dolgoznak, ugyanakkor sokat szenvednek a saját maguknak tulajdonított hibáktól. Néha magukra vállalják a felelősséget mások hibáiért is. ”

25. Vörös vadgesztenye

AZ ÖNÁLLÓSODÁS VIRÁGA

A szimbiózistól – az önállóságig

„Azoknak, akik másokért való aggódásukat nehezen engedik el. Gyakori, hogy saját magukért nem aggódnak annyira, de azokért, akiket kedvelnek, sokat szenvedhetnek, sűrűn maguk előtt látva olyan szerencsétlenséget, ami megtörténhet másokkal. ”

26. Molyhos napvirág

A KITÖRÉS VIRÁGA

A pániktól – a hősiességig

„ Az elsősegélyszer. Azokra a vészhelyzetekre, amikor a remény elveszni látszik. Balesetek vagy hirtelen támadt betegségek esetében, amikor a páciens nagyon rémült, retteg, vagy amikor maga a fizikai állapot súlyossága ad okot a beteg környezetében lévőknek ijedtségre. Ha a páciens elájult vagy más okból nincs tudatánál, az ajkakat dörzsöljük be a szerrel. Egyéb szerek is szükségessé válhatnak. Clematis például, ha egy mély, álomszerű állapotba zuhant a beteg, Agrimony, ha kínok gyötrik stb… ”

27. Forrásvíz

A RUGALMASSÁG GYÓGYÍRJA

A dogmatikus fegyelemtől – a körültekintésig

„Azoknak, akik nagyon szigorúak a saját életükkel, akik sok örömet és élvezetet tagadnak meg maguktól, mert úgy ítélik meg, hogy akadályozhatja az előrejutásukat. Kemény mesterek magukkal szemben. Arra vágynak, hogy jól legyenek, erősek és aktívak legyenek, és mindent megtesznek, amiről azt hiszik, ebben segíti őket. Mások példaképévé szeretnének válni, akik majd az ő ötleteiket követve lesznek jobbá. ”

28. Szikárka

AZ EGYENSÚLY VIRÁGA

A belső ziláltságtól – a belső egyensúlyig

„Azoknak, akik sokat szenvednek, mert nem tudnak dönteni két dolog közül: egyszer az egyiket látják jobbnak, másszor a másikat. Általában csendes emberek, akik egyedül viselik nehézségeiket, mivel nem hajlandóak másokkal megosztani azokat. ”

29. Ernyős madártej

A VIGASZ VIRÁGA

A megrázkódtatástól – az újraorientálódásig

„ Azoknak, akik olyan körülmények miatt szenvednek, amelyek egy időre igen nagy boldogtalanságot okoznak. Ilyen például egy rossz hír okozta sokk, egy közelálló elvesztése vagy egy balesetet követő ijedtség. Ez a szer megnyugvást hoz azoknak, akik – egy ideig – visszautasítják a vigasztalást. ”

30. Szelídgesztenye

A MEGVÁLTÁS VIRÁGA

Az éjszakán át – a fénybe

„Azon pillanatokra, amikor a kín és gyötrelem olyan óriási, hogy már elviselhetetlennek tűnik. Amikor a szellem vagy a test mintha már a tűrőképességének legvégső határán lenne, és most muszáj meghátrálni. Amikor már úgy látszik, hogy nem vár más, csak a pusztulás és megsemmisülés. ”

31. Vasfű

A LELKESEDÉS VIRÁGA

A világmegváltótól – a fáklyahordozóig

„ Azoknak, akiknek határozott elveik és elképzeléseik vannak, melyekben biztosak, hogy jók, így igen ritkán változtatják meg azokat. Nagy vágyuk, hogy mindenkit meggyőzzenek a saját életszemléletükről. Erős akarattal és elszántsággal rendelkeznek, amikor másoknak szeretnék átadni azt, amiben biztosak. Betegségben, amikor mások már régen feladták volna, ők tovább küzdenek. ”

32. Vadszőlő

A TEKINTÉLY VIRÁGA

Vezetni – és vezetni hagyni

„Igen határozott emberek, akik bizonyosak a saját képességeikben és biztosak a sikerben. Mivel teljesen magabiztosak, úgy gondolják, hogy mások előnyére válna, ha rábeszélhetnék arra, hogy a dolgokat úgy tegyék, ahogyan ők maguk is, vagy ahogyan ők biztosan jónak gondolják. Még betegség esetén is utasítást adnak a segítőiknek. Vészhelyzet esetén igen nagy szolgálatot tehetnek. ”

33. Dió

A VILÁGRA SEGÍTŐ

A befolyásolhatóságtól – a belső szilárdságig

„Azok számára, akik az életükkel kapcsolatos határozott elgondolással és ambícióval bírnak, de ritkán hajlamosak arra, hogy mások elfordítsák őket a saját ideáiktól, céljaiktól, és mások kemény véleménye, meggyőződése vagy érzelme szerint cselekedjenek. A dió szere biztonságot ad és védelmet nyújt a külső hatásokkal szemben. ”

34. Békaliliom

A KOMMUNIKÁCIÓ VIRÁGA

Az elszigeteltségtől – az együttlétig

„ Azoknak, akik egészségben és betegségben egyaránt szeretnek egyedül lenni. Nagyon csendes emberek, nesztelenül mozognak, keveset beszélnek, de akkor is kedvesen. Nagymértékben független, ügyes és magabiztos emberek. Mások véleménye szinte nem is érdekli őket. Tartózkodóak, az embereket inkább magukra hagyják, és ők maguk a saját útjukat járják. Gyakran intelligensek és tehetségesek. Belső békéjük és higgadtságuk áldás a környezetük számára. ”

35. Fehér vadgesztenye

A GONDOLKODÁS VIRÁGA

A szellemi körhintától – a belső nyugalomig

„ Azok számára, akik nem tudják megakadályozni, hogy nem kívánt gondolatok, sejtések, gondolatmenetek betörjenek az elméjükbe. Általában azokban a pillanatokban fordul elő, amikor nem kötik le magukat teljesen, a pillanat nem elég érdekes számukra ahhoz, hogy ne kalandozzanak el. Az aggasztó gondolatok maradnak, vagy, ha el is tűnnek, idővel visszatérnek. Folyamatosan vissza-visszajönnek, szellemi kínszenvedést okozva. Ezek a gondolatok kizökkentik a békéjéből, és megakadályozzák, hogy a munkájukra vagy egy örömteli pillanatra gondoljanak. ”

36. Rozsnok/Vadzab

AZ ELHIVATOTTSÁG VIRÁGA

A kereséstől – a megtalálásig

„ Akik nagyravágyóak, ambícióval teltek, hogy valami igazán kiemelkedőt tegyenek az életükben, hogy sok mindent kipróbáljanak, megtapasztaljanak, és élvezik mindazokat a lehetőségeket, amik az életükben felmerülnek, hogy teljes életet élhessenek. Nehézségük, hogy eldöntsék, mit is tegyenek az életükben, habár az ambíciójuk kellően nagy, mégsem tudják kiválasztani a sok közül azt, amivel foglalkozzanak. Ez számukra halogatást és elégedetlenséget hoz.. ”

37. Vadrózsa

AZ ÉLETKEDV VIRÁGA

Az önfeladástól –az odaadásig

„Akik minden látszólagos ok nélkül rezignálttá válnak mindennel szemben, ami történik velük, és csak haladnak az élettel, elfogadva azt, ahogyan van, anélkül, hogy bármit is tennének fejlődésükért, vagy hogy bármi örömöt találjanak maguknak. Küzdés nélkül megadják magukat az élet nehézségeivel szemben anélkül, hogy panaszkodnának.. ”

38. Fűzfa

A SORS VIRÁGA

A sors elleni haragtól – az önmagunk iránt érzett felelősségtudatig

„Azoknak, akik csapások és szerencsétlenségek alatt szenvednek, amiket nehezen tudnak elfogadni panaszkodás vagy sértődöttség nélkül, mivel az életet leginkább a sikerek alapján ítélik meg. Úgy érzik, hogy nem érdemeltek meg ilyen nagy megpróbáltatást, hogy ami velük történik, az igazságtalan, ők maguk pedig ezek miatt elkeseredetté váltak. Gyakran kevesebb érdeklődést mutatnak azon dolgok iránt, amiket régebben szerettek. ”

39. Elsősegély csepp keverék

Cseresznyeszilva, Iszalag, Ernyős madártej, Napvirág, Nebéncsvirág keveréke akut helyzetekre. Például: hirtelen fellépő szédülés, rosszullét, félelem, ijedtség, láz…

A SZEREK TERMÉSZETESEN AZ ORVOSI ELLÁTÁST NEM HELYETTESÍTIK!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.